BH – VT vizsga leírás 2025
Kísérőkutya vizsga közlekedésbiztonsági résszel FCI-BH/VT
Az alábbiakban ismertetett FCI-BH/VT-t a tagországok kibővíthetik, feltéve, hogy az itt meghatározott minimumkövetelmények teljesülnek. Minden kutyatartó indulhat, akik igazolják, hogy a szakismereti vizsgát és egyidejűleg a tagország előírásainak megfelelő kutyatartói jogosítvány megszerzéséhez szükséges szabályzatismereti vizsgát már sikeresen letették, vagy ezen igazolással már rendelkeznek.
A vizsgaeseményeken méretre, fajtára és törzskönyvre való tekintet nélkül minden kutya részt vehet. A részvételi korhatárt a nemzeti szervezet határozza meg, de nem lehet kevesebb tizenkét hónaposnál.
Azok a kutyák, amelyek az A ágazatban („Engedelmességi vizsga a kiképző pályán”) nem érik el a pontok legalább 70%-át, nem vehetnek részt a B ágazatban („Vizsga a forgalomban”).
A vizsga végén a bíró nem ad pontszámot, hanem csak „megfelelt” vagy „nem felelt meg” minősítést. A vizsga akkor sikeres, ha a bíró az A ágazatban elérendő pontok legalább 70%-át és a B ágazat feladataiban a kutya viselkedését legalább megfelelőnek ítéli meg. A bíró azonban a szervező kérésére a díjátadó ünnepségen rangsorolhatja a résztvevőket. Az A ágazat eredményei az irányadóak ebben az esetben, pontegyenlőség esetén a B ágazatban jobb viselkedést mutató kutyát kell előrébb sorolni. A BH-VT előfeltétele a jelen szabályzatban szereplő minden más vizsgájának. A vizsga megismétlésére nincs időkorlát, de egy vizsgarendezvényen belül (beleértve a kétnapos vizsgákat is) csak egyszer lehet végrehajtani.
Minden vizsgaeredményt a vizsga sikerességétől függetlenül be kell jegyezni a teljesítményjegyzékbe.
Ezen a vizsgán a hangsúly a szociális viselkedés és közlekedés biztonság ellenőrzésén van, továbbá az alapvető engedelmesség ellenőrzésén a kiképzőpályán.
Engedelmességi teszt a kiképzőpályán (A ágazat)
Általános rendelkezések
Alapvető követelmények
Kisugárzás / magabiztosság
Az értékelés során különös figyelmet kell fordítani a kutya kisugárzására, viselkedésre. A kutyának azt kell mutatnia, hogy az előírt gyakorlatokat a kutyavezetőnek meg szeretné csinálni és nem pedig azt, hogy muszáj végrehajtania.
Pontosan meg kell figyelni az egész testtartást és mimikát, különös tekintettel az arckifejezésre, ilyen például a fül és faroktartás a természet ellenes testtartás vagy mozgás, a megfeszített izomzat, a túlzott és indokolatlan nyálelválasztás, vagy az ideges, feszült viselkedés stb. ezek jelentősen befolyásolják a munka értékelését. A vezényszóra adott negatív reakciók csökkentik a gyakorlatok értékét.
–
Motiváció
A kutyának örömteli, motivált munkát kell bemutatnia. A munka során előtérbe kell helyezni a munkakedvet és a teljesítményre való hajlandóságot.
–
Koncentráció / figyelem
A kutyának a munka teljes időtartama alatt a kutyavezetőre kell összpontosítania, anélkül, hogy egy extrém módon rendellenes test- vagy fejtartást mutatna. A kutyának a vezényszóra azonnal habozás nélkül kell a gyakorlatot kiviteleznie.
–
A csapat összhangja.
A felvezetésnek harmonikusnak kell lennie. A kutyának képesnek kell lennie a kutyavezetőt normál lépésütemben követni.
Szabályos kivitelezés – Pozíció
A kifejezett kisugárzás (munkakedv) és a harmonikus megjelenés mellett a technikailag helyes kivitelezésre is figyelmet kell fordítani.
–
Pozíció:
A kutya egyenes vonalban párhuzamosan legyen a felvezetővel úgy, hogy a válla a felvezető térdének magasságában van. A vezény szavakat a gyakorlat leírása szerint kell alkalmazni.
A gyakorlatok értékelésének alapelvei
A gyakorlat értékelésekor különbséget kell tenni az elsődleges és a másodlagos gyakorlat részek között.
A gyakorlat elsődleges részét minden esetben a gyakorlat megnevezése határozza meg. (pl. a mozgás közben fektetés behívással gyakorlat elsődleges részei a fektetés és behívás. Másodlagos részei a gyakorlat felvezető része és a befejező alaphelyzet.)
Ezzel biztosítható, hogy a gyakorlat elsődleges része nagyobb szerepet kapjon az értékelésben, mint azok a hibák melyek a gyakorlat másodlagos részeiben történnek.
A gyakorlatok kivitelezése
A kutyának a gyakorlatokat a kutyavezető utasításra azonnal örömmel és magabiztosan kell végrehajtania.
Vezényszavak
A „hozzám” vezényszó helyett a kutya neve is használható. A kutya neve vezényszóval kombinálva dupla vezényszónak minősül.
A kutya reakciója a vezényszavakra
A kutyának boldogan, magabiztosan és a kutyavezető vezényszavára azonnal végre kell hajtania a gyakorlatot.
Minden olyan viselkedés, amely félelemre vagy stresszre vezethető vissza, csökkenti a gyakorlat értékét.
További + vezényszavak
1 további vezényszó: mínusz 1,5 pont
2 további vezényszó: mínusz 2,5 pont
Ha a kutya a 3. vezényszó után sem hajtja végre a gyakorlatot, akkor azt a legalacsonyabb hiányos minősítéssel kell értékelni (0 pont). (Amennyiben a kutya kimegy a kutyavezető kontrollja alól és így nem teljesíti a behívási parancsot akkor diszkvalifikálni kell)
Ha a kutya helytelenül hajtja végre a gyakorlatot (pl. az ülő gyakorlatban állva/fekve, a fekvő gyakorlatban ülve/állva stb.), a gyakorlatot értékét 50%-kal csökkenti.
Ha a kutya vezényszó nélkül hajtja végre a gyakorlatot, akkor mínusz 2 pont levonás jár érte.
A kutya reakciója a vezény szavakra
A kutyának boldogan, magabiztosan és a kutyavezető szóbeli parancsára azonnal végre kell hajtania a gyakorlatot. Minden olyan viselkedés, amely félelemre vagy stresszre vezethető vissza, leértékeli a gyakorlatot.
Alapállás
Az alapállás a kutya ülőhelyzete a kutyavezető bal oldalán. Minden gyakorlat egy alapállással kezdődik és végződik. A kezdő alapállást minden gyakorlat előtt egyszer az elindulás irányába (előre lépéssel) lehet felvenni. Az alapállásban a kutya egyenesen, a felvezetőre figyelve ül, lapockája térdmagasságban a felvezető bal oldalán. A kiinduló helyzetben a kutyavezető nem állhat terpeszállásban, és mindkét karnak természetes helyzetben a test mellett kell lazán lógnia.
Felvezető szakasz
Az alapállásból szabadon követésben kiindulva a felvezető szakasz lezárásaként kerül sor a menet közbeni pozíciós gyakorlatok (ültetés, fektetés behívással, állítás és állítás behívással) valamint az előre küldés kivitelezésére. A felvezető szakasz hossza minimum 10, maximum 15 lépés, addig tart amíg a felvezető a fentebb írt gyakorlatoknak megfelelő vezényszót kiadja.
A kutya behívása/ behívás és lábhoz rendelése
Azokban a gyakorlatokban, ahol a kutyavezető visszatér a kutyához, ott a lehetőség van kutyavezetőnek a kutya mellé elölről vagy azt megkerülve hátulról belépni is. A kutya behívásakor a vezényszó helyett a kutya neve is használható. A kutya neve a „hozzám” vezényszóval együtt alkalmazva azonban kettős vezényszónak minősül.
A behívást követő szemben ülésből a végső alapállásba rendelésnél a kutya hátulról vagy alternatívaként elölről is befordulhat a felvezetője mellé. Ha a kutyavezetőnek további vezényszóra van szüksége ahhoz, hogy a kutya a végső alapállásba lépjen, akkor ezt a hibát mínusz 1,5 ponttal kell értékelni, ha 2 további vezényszóra van szükség, akkor 2,5 pont levonás jár. Ha a kutya a második megismételt vezényszó után sem veszi fel a kiindulási pozíciót, az egész gyakorlatot „hiányos”-ként kell értékelni.
Dicséret
A kutyát minden gyakorlat után röviden fel lehet oldani és meg lehet dicsérni. A rövid dicséret és feloldás alatt (maximum kb. 5 másodperc) a kutya elhagyhatja az alapállást. A feloldást követően a kutyának új alapállást kell felvennie, és kb. 3 másodperces szünet után kezdődik a következő gyakorlat
Jelentkezés a bírónál
Az engedelmességi vizsga kezdetén a két kutyavezető és a pórázon lévő kutyák alapállásban mutatkoznak be a bírónak, és elmondják a nevüket és a kutyák nevét, valamint a végrehajtani kívánt vizsgaszintet.
Egy gyakorlat kezdete és vége
A bíró minden esetben az gyakorlat megkezdésére ad utasítást, minden más a gyakorlat részét képező feladatrész, mint például a fordulók, megállások, tempóváltások stb. utasítás nélkül történik. Ha a kutyavezető elfelejt egy gyakorlatot, a bíró megkéri a kutyavezetőt, hogy mutassa be a hiányzó gyakorlatot. Nem vonnak le pontokat. Abban az esetben viszont, ha kutyavezető részgyakorlatot/kat hagy ki a végrehajtás során akkor ez pontlevonással jár.
Gyakorlatleírások
Az FCI-BH/VT engedelmességi gyakorlatok vázlata
A gyakorlatok megkezdése
A bírónál történő jelentkezés után a bíró által meghatározott kutyavezető kutyájával a kezdőpontra megy, és felkészül a pórázon vezetés gyakorlatára, míg a másik kutyavezető a helyben maradás kezdőpontjához megy.
Pórázon vezetés 30 pont
Egyenes, nyugodt és figyelmes alapállásból a pórázon lévő kutya a „lábhoz” parancsra gyorsan reagálva figyelmesen, örömmel, egyenesen és élénk ütemben követi a kutyavezetőt. A kutyának mindvégig tartania kell a kívánt pozíciót mely során a kutya lapocka részének a kutyavezető térd vonalában kell maradnia a felvezető bal oldalán. A kutyavezető megállásakor a kutyának önállóan, gyorsan és egyenesen kell ülnie. A pórázt a bal kézben kell tartani. A gyakorlat kezdetén a kutyavezető legalább 50 lépésen keresztül megállás nélkül egyenesen halad a kutyájával. Egy hátraarc fordulat és további 10-15 normál lépés megtétele után a kutyavezető először a futó, majd a lassú lépés tempót mutat be 10-15 lépésen keresztül. A hátra arc fordulatban a kutyavezetőnek minden esetben balra kell a fordulatot megkezdenie, melynek során a kutyának lehetősége van a kutyavezető bal térd vonalában maradva azzal együtt fordulni, illetve a kutyavezető hátulról szorosan megkerülve a fordulat követően gyorsan visszatérni annak bal térd vonalába.
A „lábhoz” parancsot lehet adni a menetütem váltáskor. A futó tempóról lassú tempóra és vissza a normál tempóra való átmenetnek köztes lépések nélkül kell történnie. További 10-15 normál lépés után a páros megáll, és a kutyának önállóan le kell ülnie. A bíró utasítására a kutyavezető a kutyájával ezt követően bemegy egy legalább 4 mozgó emberből álló csoportba. A csoportban a kutyavezetőnek és kutyájának meg kell kerülnie egy embert balról és egy embert jobbról, valamint egyszer meg kell állnia a csoportban. A bíró parancsára a kutyavezető és kutyája visszatér a gyakorlat kiindulási pontjához, és alapállást vesz fel.
Ez egyben a következő gyakorlat kiindulópontja.
Értékelési kritériumok
A hibák közé tartozik az elöl járás, az oldalirányú eltérés, a lemaradás, a lassú vagy tétova ülés, az ismételt vezényszavak, a testjelek, az alapállás hibái, a figyelmetlenség, a munka iránti lelkesedés/motiváció hiánya és az önbizalom hiánya, illetőleg az is, ha a kutya nagyon feszült (stresszes) valamint, ha abnormális testtartásban hajtja végre a gyakorlatot, a fenti hibák súlyosságuk függvényében csökkentik a gyakorlat értékét.
Menet közbeni ültetés 10 pont
Az alaphelyzetből kiindulva10-15 lépés megtétele után a kutyavezető kiadja a kutyának az „Ül” parancsot a kutyának azonnal egyenesen kell ülnie anélkül, hogy a kutyavezető megváltoztatná a mozgását vagy hátra nézne. Alternatív megoldásként a kutyavezető megállhat, majd az „ül” parancsot adhatja, mielőtt eltávolodna a kutyájától. A kutyának magabiztosan szabadon (feszültség mentesen) kell végrehajtania a parancsot, és nyugodtan, a felvezetőre figyelve kell leülnie és várakozni.
A kutyavezető legalább 15 lépésnyire eltávolodik, és a kutyája felé fordul. A bíró parancsára normál tempóban visszatér a kutyájához, és közvetlenül felveszi az alapállást mellette.
Értékelési kritériumok
A hibák közé tartozik a lassú leülés, a hiányzó magabiztosság, a kedvetlen, nyomott viselkedés és a vezényszóra adott bizonytalan reakciók, valamint a nyugtalan és figyelmetlen ülés. Ez a többi hiba mellett csökkentik a gyakorlat értékét. Ha a kutya feláll vagy lefekszik, a gyakorlatot az összespontszám legfeljebb 50%-át kaphatja. Abban az esetben, ha kutya a második megismételt vezényszóra sem hajtja végre a feladatot akkor a gyakorlatot nulla ponttal kell értékelni. A fenti esetben a kutyavezető a következő gyakorlattal folytathatja a vizsgát.
Menet közben fektetés behívással 10 pont
Az alaphelyzetből kiindulva10-15 lépés megtétele után a kutyavezető kiadja a kutyának az „feküdj” parancsot a kutyának azonnal egyenesen kell feküdnie anélkül, hogy a kutyavezető megváltoztatná a mozgását vagy hátra nézne. Alternatív megoldásként a kutyavezető megállhat, majd az „feküdj” parancsot adhatja, mielőtt eltávolodna a kutyájától. A kutyavezető legalább 30 lépést tesz meg, majd a kutyája felé fordul. A kutyának magabiztosan szabadon (feszültség mentesen) kell végrehajtania a parancsot, és nyugodtan, a felvezetőre figyelve kell feküdnie és várakozni a behívási parancsig.
A bíró utasítására a kutyát a „hozzám” vezényszóval vagy a kutya hívónevével a kutyavezető behívja. A kutyának örömmel, céltudatosan és közvetlenül kell a felvezetőhöz futnia, és szorosan és egyenesen a felvezető előtt kell ülnie. Kb. 3 másodperc múlva a kutyának a „lábhoz” parancsra közvetlenül alapállást kell felvennie. További 3 másodperc elteltével a kutya megdicsérhető és feloldható. Ezután a kutyát pórázra kell venni, és felvezetni a következő gyakorlathoz: „helyben maradás figyelemelvonással” vagy lejelentkezni.
Értékelési kritériumok
A hibák közé tartozik a lassú bizonytalan vagy nem egy ütemben történő fekvés, a hiányzó magabiztosság, a kedvetlen, nyomott viselkedés és a vezényszóra adott bizonytalan reakciók, valamint a nyugtalan és figyelmetlen fekvés. Ez a többi hiba mellett csökkentik a gyakorlat értékét. Ha a kutya feláll vagy lefekszik, a gyakorlatot az összes pontszám legfeljebb 50%-át kaphatja. Abban az esetben, ha kutya a második megismételt vezényszóra sem hajtja végre a fektetési vagy a behívási feladatot akkor a gyakorlatot nulla ponttal kell értékelni. A fenti esetben a kutyavezető ebben az esetben a kutyáért megy és a következő gyakorlattal folytathatja a vizsgát.
A behívási részgyakorlat során hibának minősül a nem kellően céltudatos futás a kutyavezetőhöz, a kutyavezető előtti elé ülés hiánya, kutyavezető által adott segítségek az egyéb viselkedési hibákkal együtt a súlyuknak megfelelően csökkentik a gyakorlat értékét.
Helyben maradás figyelemelvonással 10 pont
A pórázon vezetett kutyával a kutyavezető a helyben maradásra kijelölt helyhez megy, majd alapállásban a kutyáról leveszi a pórázt és azt vagy a zsebébe teszi vagy a vállán keresztül a testére köti, majd kiadja a „feküdj” vezényszót A kutyának a vezényszóra azonnal stressz mentesen kell lefeküdnie. Miután a kutya felvette a kívánt pozíciót, a kutyavezető kb. 10 méterre eltávolodik, megáll és oldalra fordul a kutya felé.
A kutyának nyugodtan, a kutyavezető befolyása nélkül kell feküdnie, amíg a másik kutya dolgozik. Miután a pályán dolgozó kutya „menet közben fektetés behívással” gyakorlatát befejezte a kutyavezető a bírói jelzésre odamegy a kutyájához, és megáll mellette. Ismételt bírói utasításra a kutyavezető ülteti a kutyát, majd a kutyavezető a kutyáját a végső alapállásba viszi.
Értékelési kritériumok
Az alapállásokban elkövetett hibák, a nyugtalan viselkedés, a kutyavezető segítsége, a túl korai felállás vagy leülés, illetve a fekvő helyzet elhagyása a súlyuknak megfelelően csökkentik a gyakorlat értékét. Ha a kutya 3 méternél messzebb hagyja el a kifektetés helyét és ez az előtt történik, mielőtt a másik kutya befejezné a „pórázon vezetés” gyakorlatot, akkor gyakorlatot 0 ponttal kell értékelni. Abban az esetben, ha ezt követően hagyja el a helyét a gyakorlatra legfeljebb 5 pontot kaphat. Ha a kutya a közeledő kutyavezető felé megy, amikor bíró engedélyt ad a kutya elhozására, legfeljebb 3 pontot vonnak le.
Vizsga forgalomban (B. ágazat)
Általános információk
Csak azok a kutyák vehetnek részt a közlekedési vizsgán, akik sikeresen teljesítették az engedelmes részt. A következő gyakorlatok a kiképző pályán kívül, megfelelő környezetben, lakott területeken belül zajlanak. Az teljesítménybíró a vizsgavezetővel együtt határozza meg, hogy a gyakorlatokat hol és hogyan kell végrehajtani a közforgalmú területeken (utak, utak vagy terek). A nyilvános közforgalom nem akadályozható. A teszt ezen részének elvégzése különleges jellege miatt jelentős időt igényel. A követelmény rendszert a vizsgázók nagyobb számára tekintettel sem lehet enyhíteni. A B. ágazat egyes feladataiért nem adható pont. A vizsga ezen részének teljesítése szempontjából a forgalomban/ közterületen folyó vizsga alatt végig figyelemmel kísért kutya összbenyomása a döntő. Az alábbiakban ismertetett gyakorlatok ajánlások, amelyeket a bíró a helyi viszonyokhoz igazíthat. A bírónak jogában áll megismételni vagy variálni a gyakorlatokat, ha a kutyák megítélésében kétségek merülnek fel.
A vizsga lefolyása (A következő gyakorlatok minimális követelményt jelentenek, a nemzeti szervezetek döntése alapján bővíthetők.)
Gyakorlatok
Vizsga a forgalomban
Találkozás embercsoporttal
A bíró utasítására a kutyavezető pórázon vezetett kutyájával halad egy kijelölt útszakaszon a járdán. A bíró megfelelő távolságban követi őket. A kutyának örömmel kell követnie a kutyavezetőt, bal oldalon, laza pórázon. A kutya vállának a kutyavezető térdével legyen egy vonalban, így kell követnie. A kutyának közömbösen kell viselkednie a gyalogosokkal és a járművekkel szemben. Útközben a kutyavezető útvonalát egy járókelő (az erre felkért személy) keresztezi futva. A kutyának semlegesnek és közömbösnek kell maradnia. A kutyavezető és a kutya egy legalább 6 főből álló, szétszórt csoporton keresztül halad tovább, amelyben egy személy megszólítja a kutyavezetőt és kézfogással üdvözli. A kutya a kutyavezető parancsára a kutyavezető mellé ül vagy fekszik, és a rövid beszélgetés alatt nyugodtnak kell maradnia.
Találkozás kerékpárossal
A kutyavezető a kutyájával pórázon sétál egy úton, és közben hátulról megelőzi egy kerékpáros, aki csengővel jelez. A kerékpáros eltávolodik majd megfordul, és a kutyavezető és a kutya felé jön. Ismét csengőjelzést ad. A kutyát úgy kell megelőzni, hogy a kutya a kutyavezető és az elhaladó kerékpáros között legyen. A pórázon lévő kutyának a kerékpáros felé közömbösnek kell maradnia
Találkozás autókkal
A kutyavezető pórázon levő kutyájával több autó mellett sétál el. Az egyik autót beindítják. Egy másik autó ajtaját becsapják. Miközben a kutyavezető és a kutya tovább sétál, megáll mellettük egy autó. Az ablakot lehúzzák, és a kutyavezetőtől információt kérnek. A kutyának a kutyavezető utasítására le kell ülnie vagy le kell feküdnie. A kutyának nyugodtnak kell maradnia, és nem szabad idegenkednie az autóktól és minden más közlekedési zajtól.
Kocogókkal vagy görkorcsolyázókkal való találkozás
A kutyavezető egy kevéssé forgalmas úton sétál a kutyájával pórázon. Legalább 2 kocogó lassítás nélkül megelőzi őt. Miután a kocogók eltávolodtak, a kocogók ismét megközelítik a kutyát és a kutyavezetőt, és lassítás nélkül elfutnak mellettük. A kutyának nem kell szabályosan láb mellett haladnia, de nem zaklathatja az előzőket vagy a szembejövőket. A kutyavezető számára megengedett, hogy a találkozás során kutyáját ülő vagy fekvő helyzetbe helyezze. A kocogók helyett egy vagy két görkorcsolyázó is megelőzheti a kutyát és a kutyavezetőt, és vissza is jöhet feléjük.
Találkozás más kutyákkal
Amikor a kutyavezetővel egy másik kutyát előzünk meg és közelítünk felé, a kutyának semlegesnek kell maradnia. A kutyavezető a találkozás során megismételheti a „lábhoz” parancsot, illetve a találkozáskor leültetheti vagy lefektetheti kutyáját.
A forgalomban rövid időre kikötött és magára hagyott kutya viselkedése, viselkedés más állatokkal szemben.
A kutyavezető a kutyával pórázon sétál egy közepesen forgalmas utca járdáján. Rövid távolság megtétele után a kutyavezető megáll és a bíró utasítására a pórázt egy kerítéshez, falgyűrűhöz vagy más erre alkalmas helyhez kötheti a kutyáját. A kutyavezető látótávolságon kívülre megy egy üzlet vagy ház bejáratához. A kutya fekve, állva, ülve várakozhat. A kutyavezető távolléte alatt egy járókelő (kijelölt személy) pórázon vezetett kutyájával kb. 5 lépés távolságban oldalról elhalad a kikötött kutya előtt. A kutyavezető távolléte alatt a magára hagyott kutyának nyugodtnak kell maradnia. A zavaró kutyát (ne használjunk kötekedő kutyát) elhaladás közben nem támadhatja, nem kívánatos az erős rángatás a pórázon és a folyamatos ugatás. A kutyát a kutyavezető a bíró utasítására hozza el.
Megjegyzés
A bíró dönti el, hogy a kijelölt helyszíneken minden egyes vizsgázóval végrehajttat egy gyakorlatot és utána a következőt, vagy egyesével végigmegy a vizsgázóval az összes feladaton.
Kérdés sorok a kutyatartói jogosítványhoz
IGP ELŐSZÓ
A kutya több mint tizenkétezer éve az emberek követője. A domesztikáció folytán szoros szociális közösség alakult ki közte és az emberek között. Az emberek alapvető területeken (pl. vadászat) támaszkodtak rájuk. Ezzel ugyanakkor különösen megnőtt felelősségük a kutya jó közérzetének biztosítása tekintetében.
Pontosan ezért a kutyát kiképzése során elsődleges célként megilleti úgy a fizikai, mint a pszichikai egészség. A kutyával szemben elsődleges elvként érvényesül a szakszerű, állatbaráti és erőszakmentes bánásmód.
A kutyáról való gondoskodás magától értetődően magában foglalja a táplálást, az egészségéről való gondoskodást, az oltások rendszeres időközönként beadását és az állatorvosi ellenőrzést is. Ezen túlmenően emberi kötelesség a kutyával való rendszeres kapcsolattartás és mozgásigényének kielégítéséhez elegendő foglalkozás biztosítása.
A történelem során a kutya az emberek segítőjeként a legkülönbözőbb feladatokat teljesítette. A modern világban ezen feladatok nagy részét a technika átvette. Ezért kötelessége a mai kutyatulajdonosnak, hogy a kutya kiképzése során a feledésbe merült feladatok megfelelő kárpótlásaként elegendő mozgást és adottságainak megfelelő tevékenységet biztosítson, valamint az emberekkel való intenzív kapcsolattartást lehetővé tegye.
A kísérőkutya, a különböző MUNKAKUTYA, a nyomkövető, valamint a kutatóvizsgák szabályzatainak összeállításakor ezek a szempontok is szerepet játszottak. A kutyát készségeinek és teljesítőképességének megfelelően kell foglalkoztatni.
A kutya képzésének megfelelő elindítása mellett ide tartozik annak intenzív tevékenységgel való foglalkoztatása is, mely a tanuló képességet, ösztön állapotot ugyanúgy figyelembe veszi, mint a fennmaradó adottságokat.
A kutyasportok különböző formái erre kiválóan alkalmasak.
Nem kielégítően foglalkoztatott kutyák nehezen kezelhetővé válhatnak, és a foglalkoztatás hiánya devianciához vezethet. Az, aki kutyájával foglalkozik, vagy kutyájával együtt valamilyen sportágat végez, alá kell vetnie magát és kutyáját egy gondos kiképzésnek, melynek célja az ember és kutya közötti lehető legnagyobb harmónia elérése.
Minden kiképzés célja a mindenkori kutya számára kivitelezhető feladatok közvetítése. Az emberek és kutyájuk közötti harmonikus egyezés független a kutyasport fajtájától, ám minden tevékenység alapját képezi.
Ehhez a harmóniához úgy lehet eljutni, ha legmesszebbmenőkig beleképzeljük magunkat a kutya helyzetébe és képességeibe. A kutyavezetők etikai kötelessége a kutya felnevelése és megfelelő mértékű kiképzése.
Az itt alkalmazott módszereknek a magatartástudományok – különösen a kinológia – által közvetített törvényszerűségeket kell figyelembe venniük.
A felnevelési-, kiképzési, vagy edzéshatások eléréséhez kizárólag – a kutya számára – erőszakmentes módszert kell alkalmazni. A nem humánus kiképzési, nevelési és edzés módszerek elutasítandók (ld. Állatvédelmi Törvény).
A kutya sportcélokra való használatának a kutya hajlamán, teljesítményén és munkakészségén kell alapulnia. A kutya teljesítményét gyógyszerekkel, vagy törvényileg tiltott behatásokkal nem szabad fokozni. Az embernek magának kell a kutya adottságait felfedezni.
Minden etikai normának ellentmond, ha a kutya számára kivitelezhetetlen követelményeket támasztunk. A magát felelősségteljesnek ismerő kutyabarát csak egészséges és teljesítményre alkalmas kutyával vesz részt vizsgákon, versenyeken és edzéseken.